Gyurcsány Ferenc a magyar baloldal tűzpiros Ferrarija lett, mióta Dosie kisegítette egy adaggal, de mégsem próbál meg üldögélni nem létező babérjain. Új dimenziókban kutatja a baloldaliság mikéntjét, néha Lenin atyánk segítségével, néha pedig egyedül.
Éljen soká, az MSZP virtualitás platformjának 21. századi megalkotója, a Virtuális Népköztársaság első uralkodója, a lánglelkű zseni, minden bitproletár egy nyolcadnyi öntudata, az e-világ új talapzata és kicsúcsosodása egy személyben:
Ki volt az, aki az MSZP-re szavazott 2006-ban? Na kérem, ki volt? Be meri-e vallani? Hadd lám, van-e még oroszlán a Magyarországnak nevezett ketrecben? Mert nekünk most oroszlánokra van szükségünk. Bátor milliókra, mert ha ez így megy tovább, senki sem ment meg minket magunktól. Gondolkozz ember! Gondolkozz, és cselekedj! Ne habozz mint a csapolt sör! Inkább idd meg magad! Ennek az égvilágon semmi értelme nem volt! Szokatlan?! Nem! Hát ez az!
Sok, sok, sok, de soha nem elég! A jó dolgokból sosem elég: MSZP, Gyurcsány. Tovább is van, mondjam még?
A jövő elkezdődött!
Nhéssz cak méjen a chemembe. Mindjárt jön a szívác.
2109. Béke és prosperitás. A jövő politikája repetitív módon emlékezik meg a történelem nagy harcosairól, időről időre leporolva s klónozva emléküket, újraélesztve ezáltal a legszebb pillanatokat, mely népnek valaha is megadatott.
A pángalaktikus munkás-paraszt-proletár űrnépköztársaságok legvidámabb barakkjában.
Az MSZP, Suchmann Tamás pillanatnyi meghibásodása miatt nem tudja tartani a kapcsolatot a távoli világokba szakadt Leninnel, így az összehangoltság, ami eddig jellemezte e pártot, kiveszni látszik soraikból. De a legnagyobb küzdők most sem adják fel, mindent bevetnek. Harcolnak az utcákon, a pártházakban, a szupermarketekben, az aluljárókban, óperenciás tengeren túl és innen, a ló hátán és néha alatta…
Van, mikor az ember azt érzi, hogy létezése nem csupán egy véletlen, hogy van célja, hogy részese valami olyan dolognak, ami sokkal jelentékenyebb, mint bármilyen földi hatalom. Nézzünk mélyen magunkba, kutassunk a válasz után, és rá kell, hogy döbbenjünk az élet komplexitására, ami több mint a földi javak felhalmozása, létünk értelmének egyoldalú materializálása. Öröm és boldogság, hisz adatott nekünk olyan nagyság, aki meghozta a feloldozást, magát nem kímélve válhatott őáltala szebbé és jobbá ez a világ. S az igazság, melyet mind magunkénak ismerünk, kisajátítva egyetlen fajnak, az embernek, messzire jut el, beteljesítve ezáltal egyetemes üzenetét. Ez a fény mindenüvé betör, hogy meghozza a reményt távoli világok munkásparasztjainak is.
A nagy Lenin megint jól kifőzte!
A szálkák segítségével elkezdik kiépíteni a szomszédos csillagrendszereken átívelő űrsztrádát, amin kedvére haladhat minden civilizáció előre a lenini úton.
Nem tudom mennyire ragadt meg a köztudatban, és mennyire van még mindig jelen, a tavalyi olimpia médiafedezékében megbújó grúz-orosz (oszét) háború, és annak okai. Miközben a fél világ a Kínai Népköztársaság által megrendezésre került olimpiát követte figyelemmel, Grúzia jobbnak látta elszakadóban levő két tartományának, Abháziának és Dél-Oszétiának a problémáját rendezni. A háború az utóbbi miatt robbant ki, minek lezárása óta mai napig orosz katonák ezrei állomásoznak mindkét tartományban békefenntartás címén. De hogy kerülnek az oroszok a grúzok spájzaiba? A Grúzia területéhez tartozó, nagyfokú önállóságot élvező Dél-Oszét tartományban élő oszét kisebbség állampolgárságot kapott az oroszoktól, s ezen a jogon, állampolgárai védelmében valamint emberi jogi aggályok (népirtás!) vádja miatt avatkozhatott be a 2008 augusztusában kirobbanó konfliktusba Oroszország.
A jelenleg második ciklusában regnáló grúz államfő, Miheil Szaakasvili, aki a 2003-as rózsás forradalomban került a politikai fősodorba - ami elhozta Grúzia nyugatbarát fordulatát -, 2004-es államfővé választásakor az ország egyesítésével kampányolt. A történet még a szovjet időkben kezdődött, mikor is Dél-Oszétia függetlenné nyilvánította magát, amit akkor még se az oroszok, se a grúzok nem ismertek el. A Szovjetúnió szétesését követően kirobbant grúz-oszét harcokat az 1993-as tűzszünet zárta le, melytől kezdve grúz, orosz illetve helyi erők tartották fenn a rendet a két tartományban. A béke egészen tavalyig tartott, s a kezdeti grúz sikerek után megérkező orosz csapatok jelenlétével nagyon egyszerű matek érvényesült, a számbeli és technikai fölénnyel nem tudott mit kezdeni a grúz hadsereg, a korábban nyugatról érkezett fegyverek ellenére. A két hétig tartó harcoknak nem tudni biztosan mennyi áldozata volt. A két fél mást állít; orosz oldalon legfeljebb százas, grúz oldalon több száz halottal kell számolni, valamint voltak civil áldozatok is.
Mindez nem tett jót a NATO Moszkvával való kapcsolatának, aminek minősége, azóta sem javult sokat. A következő visszalépés okaként az orosz fél azt a tervezett NATO hadgyakorlatot tartja, amin 19 ország (nem NATO tagok is) mintegy 1300 katonája vesz majd részt 3 héten keresztül. Oroszország aggályosnak tartja a hadgyakorlatot arra hivatkozva, hogy az esetlegesen legitimálhatja a grúz fél bűneit, melyet az oszét kisebbség ellen követett el a konfliktus ideje alatt. A valós indok azonban sokkal prózaibb. Egy ilyen gyakorlat helyszínének kijelölése nem lottósorsolás-szerűen történik. Jelzésértékű rendezvény, mely, ha nem is az előszobája a NATO tagságnak, de mindenféleképp partneri viszonyt jelent, ami nem egyezik az oroszok érdekével.
Az orosz nyilatkozatokra a NATO illetékesei azt nyilatkozták, hogy a gyakorlat nem támadó jellegű lesz, s egy ENSZ felhatalmazással végrehajtásra kerülő NATO vezette krízis-kezelő helyzetet fog szimulálni. Erre Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete azt nyilatkozta, hogy Oroszország provokációnak tekinti a NATO tervezett grúziai hadgyakorlatát, amely hátráltatja a szövetség és Moszkva kapcsolatainak újjáépítését.
Érdekes, hogy a világban végbemenő változások milyen – relatíve - rövid idő alatt képesek a hatalmi berendezkedésben eltolni a hangsúlyokat. Alig több mint tíz évvel ezelőtt az orosz piac összeomlása óta nagyot fordult a világ. Oroszország egyre inkább úgy tűnik, hogy visszaülhet a sakktáblához, s ismét nagyban játszhat. Kína gazdasági hatalom lett, miközben a kapitalizmus globálisan válságba került. S mégis, olyan keresztény országok, mint Grúzia nem maradnak egyedül, hisz megsegítésük körül ilyen politikai viharok alakulhatnak ki. Bennem egy kérdés merül fel. Vajon mit csináltunk mi rosszul ’56-ban?
Ha valakiben felötlött egyszer is az a kérdés, hogy miért akkor hagyta el a fejedelem a trónt, mikor legkevésbé tűnt valószínűnek, s értetlenül, de boldogan tárta szét két kezét a hír hallatán, talán azt is mérlegelte, hogy mennyiben motiválhatta ezt a mindenáron való politikai túlélés, s mennyiben tudta ezt elfogadtatni a pártnak azzal a részével, aki nincs tisztában a teljes igazsággal, de van szavazati joga. E kérdéseket minden kétséget kizáróan a fejedelem tudná csak megválaszolni, de mostanában nagyon elfoglalt.
Bizony ám, a nyugdíjas létnek is megvannak az előnyei s hátrányai, viszont itt egy kép a régi szép időkről, amikor még volt mi hajtsa futás közben.
Manapság az MSZP-vel szimpatizálók kissé eltűntek, s politikai szimpátiájukat kevésbé igyekeznek megmutatni. Csendes magányuk szörnyű valósága akkor tárult elém, midőn végignéztem a fejedelem háttérbe húzódását. Ennyi méltóság egy emberben… S mivel korábban nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai viharok egyszeregyje kissé árnyaltabb valóságot tükröz, mint ami első ránézésre látszik, s a játszma nem csak egy messzi-messzi népköztársaságról szól, hanem annál sokkal többről, kezdtem velük együtt érezni. Így váltam becsapottá.
Jó viszont tudni, hogy a történet nem Suchmann Tamással kezdődött. Ezek a Gyökerek mélyebben érintik civilizációnkat, mint gondolnánk, s hajtásaik megjelenésének eredményeképpen írhatom következő soromban a következő mondatot:
Az emberarcú szocializmus bemutatja:
Lenin és az ő szelleme.
A kopoltyús Lenin, az űr proletárja, aki meghozta a fényességet nékünk, s viszi tovább más világok felé, hogy az kiteljesedjék a pángalaktikus proletárdiktatúrában.
Lenin fő célkitűzései naprendszerünkben:
Az űrkommunistákkal döntő szerepet vállalni a pángalaktikus munkáspárt törekvéseinek eléréséért indított harcban. Az ideológiailag felvértezett kisebbség élén elősegíteni a szükséges változásokat.
A kapitalizmus univerzális megdöntése, a galaktikus forradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb régiókban kell, hogy megtörténjék, hanem éppen ellenkezőleg, a különböző csillagrendszerek leggyengébb pontjain, a kevésbé fejlett naprendszerekben. Mondjuk pont itt.
A pszeudo osztályharcok szükségszerűségének felismerésével - miszerint a B-sek nem feltétlenül jobbak a C-seknél, az A-sokról nem is beszélve - felvilágosítani minden entitást magzat korától kezdődően történelmi küldetéséről.
A hét lúzere lehet, hogy Gyurcsány Fherence, de jelképes visszavonulása önmagában nem jelenti a teljes vereség beismerését. Inkább úgy mondanám, hogy meghallotta korábbi mestere minden viharon átszűrődő hangját: - Menj Feri… menj el a Dagoba-rendszerbe. – és lám, elment. Ráadásul magasabb helyre került, még ha így, néhány sorral hátrébbról kellett is végignéznie Flash Gordon beavatási ceremóniáját, emelkedő pályára állt a fejedelem. Talán, 2006-ban időszerűbb lett volna, de hát a nagy játékosok mindig tudják, mit kockáztatnak és miért.
Do or do not, but don't try.
Van egy olyan érzésem, hogy az egész játék vaktölténnyel forog a kezdetektől. Semmi igazán hangosat nem hallottam, semmi igazán csúnyát nem láttam. Talán, majd mostantól kezdődik mindenkinek az igazi játék éleslőszerrel, üres hassal.
Amíg Gyurcsány „Rátarthy” Fherence importkörútja be nem fejeződik, addig a magyar politika látszólagos állóvizében egy jól ismert nagy hal kezdi meg újkori cirkálását.
Akármennyire is valószínűtlen, mindez, egy igen pontosan megtervezett és vezényelt koreográfia következő mozzanata. A gépezet a jól ismert és jól bejáratott tengely mentén kezdi újraolajozni önmagát, hogy a szüntelen harcot megújult erővel tudja folytatni, a szebb szocialista jövőért.
Meglepő húzását Fherence fejedelem eddig tudta titokban tartani. Volt mestere színrelépését a pillanatnyi helyzet követeli meg, így mobilizálva a népköztársaság régi nagyjait is.
Titánok harca ez, ami csak óriások vállán állva látható.
Ugye senki sem gondolta, hogy mindenki Ferije szakít kedvenc hobbijával, és politikai megsemmisülése után visszasunnyog a milliárdjaihoz? Bajnai „Flash” Gordon és Ildikó hercegnő feltűnésével látszólagosan megtörtént Feri eltűnése. Miután Viktor nagyúr megsemmisítő vereséget mért rá korábban a vizitdíji-csatában (2008. márc 09.), hatalma egyre gyengült, az erő már nem volt vele, politikai síkon ponttá töpörödött. Beszédes viszont, hogy nem mondott le a párttagságáról. S ez nem vélelten figyelmetlenség. Ugyanis van egy forgatókönyv..az állítólagos karambolozása, és az összes figyelemelterelő trükk csak közel-keleti útját hivatottak leplezni. Mivel Ferenc felismerte, hogy a népek ópiuma egy fontos dolog, s mivel az itthoni ellátókkal nincs túlzottan kiegyensúlyozott viszonyban, úgy döntött, hogy importálja azt. Hétfő hajnal óta a Közel-Keleten van, s szövögeti nagy visszatérését…
Ezúttal biztosra megy. A viharos XX. századi történelmünk miatt vigyázott a színre és az állatra is (az áthallások végett), viszont nagy ellenfelére ismét hajazni próbál; a „hozzon magával mindenki még egy embert” helyett, „hozzon magával mindenki még 100 embert” tette meg jelszavának. Kiváló választás Fherence!!!
Az MSZP keblére ölelte a mostohafiát, aki nem fújta tiszta szívvel a régi slágert, de nem is röhögött fel, tehát eléggé határozottnak tűnik. De hát mit is jelent ez a valóságban?
A szövetség megköttetett, az ellenállók egy maroknyi csapata küzd a gonosz előre hozott választások ellen, ami romba dönthetné mindazt, amit sikerült az MSZP-nek és csekély számú túlélőinek megmenteni, a kegyetlen főúr, Orbán Viktor elől.
A valamikor virágzó népköztársaságban, Orbán Viktor segítségével sikerült kiirtani a munkásőröket, akik a régi rend őrzői voltak. Viktor nagyúr, aki elárulta a népköztársaságot a hatalomért, most akarja befejezni művét. Sikere majdnem teljessé vált, miután régi riválisát, Gyurcsány lovagot megsemmisítette.
Van egy terv, melyet eddig sikerült titokban tartani a gonosz riporterek seregével szemben, melyeket Viktor nagyúr küldött szét a birodalomban. E terv megvalósulása esetén, az MSZP képes lesz az SZDSZ-szel karöltve visszaállítani a békét és a rendet a népköztársaságban. A reményt, pedig egy rég elfelejtett ifjú testesíti meg, és egy nem annyira ifjú hölgy. Az ő vezetésükkel készülnek a végső összecsapásra a gonosz erői ellen…
Te mész, mi maradunk, Internacionálé jön(újra), az Ildi meg emelkedik mindannyiónk óriási örömére. A magyar baloldalnak nincs vége hiába dörzsöltük a markunk. Tehát nem lesz új párt, Gyurcsány „hajóskapitány„ Ferit, továbbra is Ferinek fogják hívni. Az új elnöknő, minden szocialista választó nagymamája, pedig szakállat növeszt, és jövőre ő lesz a télapó. Akarom mondani télmamó. Írni akartam. Az ajándékok kihordásában segítkezni fog még Szekeres „szarember” Imre, a józanság katonás mintapéldánya, és Kiss Tibor, aki igazából Péter.
Az első nagyobb csomagot Bajnai „Flash” Gordon készíti össze villámgyorsan, inkább kevesebb pénz, mint semmi munka jeligével, és úgy néz ki (hurrá), hogy jóval karácsony előtt megérkezik. Csodálatos produkció lesz, világnézet és pártállás nélkül. Az egy éves ostorcsattogtatás alatt nem lesz politizálás, ellenben minden magyarnak át kell ugrania egy tüzes karikán. A nyugdíjasokat majd jól megtolják hátulról.
Nem néztem teljesen utána, de senki sem emlegetett fasisztákat, ezért meghallgattam Frank Zappa, a nyolcvanas évek zenei cenzúrabizottságainak tevékenységével kapcsolatosan megfogalmazott protest véleményét. Így már mindenki elégedett.
Amíg nálunk a magyar pártpasák arról teszetoszáskodnak, hogy ki kövessen el szociális öngyilkosságot Gyurcsány után, mint a formálódó marionett-kormány jövőbeli miniszterelnöke, addig a sarki jégsapkák tovább olvadtak, a világ pedig továbbra is kutatja a kiutat a válságból. Baj azért ott is van, mert mindenki más felé indulna.
Valutaháború?
Egyes gazdasági elemzők azt jósolták, hogy néhány éven belül az euró kapaszkodik majd fel a dollár mellé a nemzetközi valuták dobogóján, a folyamat el is indult, de a többi világgazdasági résztvevő sem tentizik ez idő alatt. Az egyik korán kelő például Kína, aki arról biztosította az USA-t, hogy nem fog kavarni a dollár ellenében, mégis a gazdasági krízis mentőöveként yüan vásárlására buzdít országokat. És hogy teszi mindezt? Nagyon egyszerűen, épp most írtak alá egy szerződést Argentínával, 14,5 milliárd értékben történő valutacseréről, Washington legnagyobb örömére. Így tehát az argentin cégek közvetlenül yüannal vásárolhatják meg a kínai importot, amiért korábban a pesoért kapott amerikai dollárral fizettek.
Hello yüan!
Latin-Amerikában ez az első partraszállása a kínai fizetőeszköznek. Korábban hasonló egyezségek születtek Dél-Koreával, Indonéziával, Malajziával, Belorussziával is, előrevetítve egy „yüan blokk” létrejöttét. Kína így a dollár dominanciáját próbálja megtörni, pont a londoni G20-as jamboree időpontjára kihegyezve.
Nem a kínai valuta előretörése a meglepő, gazdasági potenciálja miatt ez érthető, inkább az a tény, hogy nem kizárólagosan ázsiai előretörésről beszélhetünk. Latin-Amerika Ázsiához az eddigiekben, legfeljebb, mint egyik kontinens a másikhoz viszonyult. Ez a mostani közeledés sok újdonságot hozhat, gazdaságilag és politikailag egyaránt, mivel Latin-Amerika egyértelműen az amerikai érdekszférához tartozik.
Vajon ki lehet az a szimpi bácsi?
Ez egy igen, vagy egy nem?
Kína londoni nagykövete a G-20-as csúcs előtt diplomatikusan úgy nyilatkozott, hogy nem törekednek a dollár nemzetközi fizetőeszközként történő cseréjére, enyhítve ezzel a feszültséget a két ország elnökeinek találkozója előtt. Állítása szerint, ez csak egy hosszú ideje tartó vita, aminek ez egy következő fázisa. Korábban Wen Jiabao, kinai miniszterelnök nyilatkozatában adott hangot kételyeinek az amerikai állampapírokban nyugvó kínai befektetésekkel kapcsolatosan. Mégis, később Washington megnyugtatására közölte, hogy Kína továbbra is vásárolni fogja azokat, de, úgy tűnik, hogy ezzel párhuzamosan a yüan térnyerése is megvalósul puszta gazdasági racionalitás mentén, melyet Zhou Xiaochuan, a Kínai Központi Bank igazgatója a feltörekvő országokkal kölcsönös együttműködésben képzel el. Amíg Kína a saját bőrén érzi, mint dollárból az egyik legnagyobb tartalékokkal rendelkező gazdasági szereplő, a Bretton Woods-i rendszer Nixon elnök általi felrúgásaként könnyen finanszírozható amerikai (fogyasztáson alapuló) gazdasági fejlődés negatív hatásait, értelemszerűen más utakat is kell keresnie saját maga és befektetői érdekében.
Londonban sej...
A már említett kérdések tisztázása nem csak Kína követelése. Kína és a feltörekvő országok a nemzetközi pénzügyek irányításába való nagyobb beleszólást, reprezentációt kérnek, a nemzetközi pénzügyi szervezetek vezetési felügyeletei összetételének a megváltoztatásával. Például, egy döntés megszavazásához az IMF-ben csak az USA egyedül birtokolja a szavazatok 17%-át, ami bármikor elég egy vétóhoz. Tehát egy kiegyensúlyozottabb, a valós gazdasági potenciállal egybecsengőbb képviseleti arányok eléréséhez növelni kell a szavazati kvótákat.
19-re EU-t.
A londoni csúcs nem lesz unalmas. Hozzávetőlegesen 7-10 millió fontba (2-3 mrd ft) kerül, ennyiért biztosítják a környezetet, ahol államfők és gazdasági szakemberek tucatjai lesznek jelen. Kivéve, talán Franciaországot. Mert Sárközy és küldöttsége bojkottálni fogja a rendezvényt, ha nem látja céljai megvalósulását a szigorúbb felügyeletről globális pénzügyi kérdésekben. Reméljük, tető alá hozható valami tutiság, valami alternatív kapitalista izé. Ha engem kérdeznek, akkor nem, de nem akarom senkinek sem elrontani a jó kedvét, így tehát:
Volt egyszer, hol nem volt? Volt egyszer egy párt. Sok minden történt vele a hosszú-hosszú évek alatt, de ennek ellenére mindig üde volt és friss. Köszönhető volt ez olyan nagyszerű embereknek, mint Marx, vagy Lenin, vagy az ő kedvenc padevanja, Sztálin, aki már akkor ott kavart olyan ügyesen, hogy néhány évvel később már fél Európának ő nyomta ritmust. Így lehetséges az, hogy annyi évvel az után, hogy megalapozták a jövőt a hálás utókornak, alig bírjuk ki sírás nélkül, eme nagyszerű klán utolsó néhány harcosának heroikus küzdelmét a kapitalizmus szellemének megállíthatatlannak tűnő seregei ellen.
The party ends here?
Az MSZMP lelke szellemként köröz felettünk, nincs már gazdatest, mibe beleszállhatna, a morális interfész meghibásodása miatt.
Bátorkodott volna bárki is arra gondolni, hogy annak a kiváló komédiának egyszer vége szakadhat, amivel az egész országot kényeztette az utóbbi egy hétben az MSZP, a pánszocializmus földi képviselője, nemzeti tudatunk bal oldala? Gondolta valaki, hogy képesek lesznek megegyezésre az ördögien taktikázó SZDSZ-szel? Akárhogy is, a helyzet úgy néz ki, meg van a következő jelölt helye a listán, a tizennyolcadik is, az egyhetes miniszterkeresési projekt alatt. Nagypályázunk tehát, de kell is ide ügyesség és bátorság, hisz nem kis problémákat kell megoldani.
Az előjáték kusza történései már sejtették, hogy itt nem csak egy egyéves költségvetésről, vagy IMF-hitelről van szó. A Suchmann-ügy óta tudjuk, hogy a földi hatalmaknál nagyobb erők dramaturgiája alakíthatja jövőnket. Az utóbbi napok politikai csúcsteljesítménye, az SZDSZ-szel karöltve végrehajtott éjszakai bevetés, vajon hogyan illeszkedik a képbe? Ez az esemény rejti a régóta várt megoldást? A szövetséget, ami túlélésünk záloga? S ki lesz a szövetség vezére? Ím hát:
A kiválasztott.
Az eddigiekhez képest, mint a villám, olyan sebességgel fogadták el Bajnai „Flash” Gordon miniszterelnöki jelölését az SZDSZ-ben, hogy a legálmosabbak is már azzal a tudattal hajthatták álomra fejüket, hogy minden rendben van. Ez érthető, este én is mindig álmos vagyok, de most hova tovább?
Valaha, egy messzi-messzi népköztársaságban…
Részemről az igazság az, hogy nem is tudom, annyira elvarázsolódtam, mint életem első május elsejéjén (amire emlékszem). Nem is csoda, hisz visszaemlékezve, akkor olyan elvárásokkal közelítettem meg a helyszínt, hogy az szinte hihetetlen. Ebben a mai kapitalista világban elképzelhetetlen az a boldogság, ami akkor jellemezte az itthoni létet. Emlékszem, egyszer csak kidurrant a lufim, amit a majálisról vittem haza a nagy bulizásból. Mivel szép vörös volt, gondoltam visszazúzok még egyért. Persze, nem voltam óvatos duhaj az első körben, pénzem nem sok maradt, csak 8 Ft-om volt 10 helyett. A bácsi atomjó arc módjára adott egy mély-lila gázosat. Az, az érzésem, hogy ami most jön a második körben, az is egy mély lila gázos lesz. Nagy levegőt mindenki, hamarosan jön a végjáték.
Nem gondoltam volna, hogy újkori bloggyártó termékenységem indikátora egy olyan jelenség lesz – merthogy immár vitathatatlanul azzá lett –, mint a magyar demokratizmus valaha szebb időket megért halvány fényű csillaga, a vörös óriásból lett fehér törpe: az MSZP. Ez az egykor oly dicsőséges, magasztos, most mégis ködbe vesző entitás, egyszer lerázza magáról a széltelen idők porát, s újra tündökölni fog (ha elnökölni nem is) Magyarországon. Addig is, nem nézhető tétlenül mint keresi hullámsírját a magyar politikai szcéna Titanic-ja. Így hát, mint a mentésben közvetlenül részt nem vállaló, de magamat az általános emberi felelősség kifejezésére képes személyként értelmező egyén, ott segítek ahol tudok a miniszterelnök-keresésben.
Mivel az érdekegyeztetés folyamán miniszterelnökként felmerült nevek közül, számos jelölt kissé sérelmezi, hogy az össznépi tipp-mixbe megkérdezése nélkül vonták be, ezért, gondoltam, elöször górcső alá veszem az új kormányfők megálmodóit. Rá is akadtam Dr. Suchman Tamásra az egyik híradásban, aki néhány napja nyíltan arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferencnek sürgősen távoznia kellene az MSZP éléről is. Ez azért érdekes, mert a Gyurcsány által megidézett detronizációs erők egyik élharcosává tette magát ezzel a kijelentésével, s e módon, a haladó eszmék forradalmian új agitátora, az abszolút modernizációs potentát, kormányfő-kutásszá is lett egyben.
De ki is ő valójában? Ennek eldöntésére találtam róla egy oldalt, ami egy kicsit régi, mivelhogy az 1998-as parlamenti választások második fordulója előtt néhány nappal volt utoljára frissítve, de a tájékozódásban segíthet, hisz pártállása, azóta mit sem változott. Úgy gondoltam tehát, hogy az ezen az oldalon fellelhető önéletrajza záró soraként odabiggyesztett politikai credo-ja a mai napig aktuális. Érdemes azt az egy sort elolvasni.
Nem állítom, hogy ez az egy sor önmagában megoldja a miniszterelnökkel kapcsolatos tippáradat további hömpölygését, viszont néhány kérdést felvet.
Vajon ez egy rejtett üzenet? Amennyiben igen, létezhet, hogy ez a hihetetlenül ügyesen titkosított üzenet csak egy áttéte azon kódolt kommunikációs stratégiák tengelyének, melyen belül képződött maga az MSZP is, s melyek - rejtett módon – kötik össze a földi szocialistákat egy másik távoli civilizáció szocialistáival? Vajon Dr. Suchman Tamás egy két lábon járó ansible? Egy távoli galaxisokba üzenni képes biológiai írógép? Vagy mindez csak a képzelet szüleménye?
A menekülő palacsinta.
Ki is lehet az, aki biztos válaszokkal tud szolgálni, hisz Roswell és az 51-es szektor óta tudjuk, hogy van valami a palacsintában, csak nem mertünk eddig belenézni, annyira szar íze volt.
Ennyi fejtegetés után egyetlen kérdéssé sűrűsödött bennem mindez: Ki fogja kiteríteni a palacsintát?
Nehéz megmondani, minden esetre egy bizonyos, hogy Dr. Suchman Tamás elkezdte a szélénél bögyörgetni, s tevékenysége ezzel a posttal karöltve, talán elég lesz a dolgok tisztázásához.
Ennyi izgalomban rég volt része a magyar népnek! Mit mondjak, ha Fletónak lennék, akkor tuti Hollywoodban folytatnám, megalkotva az epikus horror-monodráma fogalmát, Franz Gyurchany de Kafka művésznéven.
Egyébként azt tudták, hogy a Ferenc gyakori, latin eredetű név, és hogy a francia jelentésű Franciscusból származik? Assisi Szent Ferenc tisztelete nyomán terjedt el Európában. Női párja pedig a Franciska.
Sok kedvelt tevékenysége van a modern kor emberének, s csak ritka esetben tartozik az adózás ezek közé. Főleg itthon. Ha engem kérdeznek, hamarabb tanul meg egy csiga szteppelni, minthogy én hibátlanul kitöltsem az adóbevallásom. S mivel tudjuk, hogy jó kifogás, sosem volt rossz, ezen az alapon megkímélhetjük magunkat egy csomó papírmunkától, és még több pénzünk is marad.
Úgy hiszem, ez elég ok lehet az embernek arra, hogy egyszerűen ne adózzon. Persze, nem olyan könnyű az, mint elsőre gondolhatnánk. Mint mindannyian tudjuk, állam bácsi pont az ilyenekre utazik. Jobban mondva mindenki adójára - meg kell hagyni, teljesen jogosan -, de az ilyeneket külön zenekar kergeti.
Szegény gazdagok.
Az emberi individuum azért oly csodálatos, mert tud harcolni, s teszi ezt ésszel, ha nem is mindig józannal. Ez esetben, az önfenntartásért küzd az állammal, a közösséggel, a társadalommal, vagy egyszerűbben a csóró sleppel szemben. Nem hagyja verejtékesen megkeresett forintjait ($, etc.) csak úgy széjjelszórni mindenféle marhaságra. Ezek a tudatos adócsalók. Ha lebuknak, akkor mindről kiderül, hogy nem tudta, rosszul értelmezte, a könyvelő elcseszte, vagy bármi, és fizet. Persze, sok esetben tényleg nem tud róla. Ha én pl. rock sztár lennék, nem biztos, hogy két lazulás közt azon mesterkednék, hogy tudnám a millióimat megduplázni bármi mással mint a zenélés. Persze nem lehet mindenki rocksztár, ahogy én sem vagyok az.
The beat goes on...
Szóval sokan beleestek ebbe a hibába, keleten s nyugaton egyaránt. Olyan nevek, mint pl. Nicolas Cage, vagy Wesley Snipes. Közelebbi ismerős, mint pl. Boris Becker, vagy, ha már a tenisznél vagyunk, Andre Agassi. De a sor a végtelenségig folytatható: Chuck Berry, Luciano Pavarotti (halottról vagy jót, vagy semmit; RIP) szintén zenészek, vagy van az alapeset (bár tudom, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de ez esetben felejtős): Al Capone; s van a kivételes is, mely inkább politikai töltésű volt: Martin Luther King Jr.
A nagyiparosok.
Na most mi van akkor, ha minderre a csúnyaságra egy egész ország buzdít?! Nem Truman-show típusú parára gondolok most, hanem az adóparadicsomok csábítására. Történt ugyanis, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) döntését sértőnek találja a Micheline Calmy-Rey svájci külügyminiszer-asszony, miszerint országa is felkerül – karöltve Ausztriával és Luxemburggal – arra a listára, ami az állítólagos adóparadicsomként aposztrofált országoknak van fenntartva. Ez persze nem előzmények nélküli dolog, akit a téma jobban érdekel, az utána olvashat itt, meg itt.
A dolog pikantériáját az adja számomra, hogy az EU két legmorcosabbja, Németország és Franciaország is vastagon benne van, legalábbis Mr. Pierre Mirabaud szerint, aki a Svájci Bankárok Szövetségének elnökeként azt állítja, hogy a nagyok ezzel zsarolják a politikai lobbi híján pehelysúlyú kicsiket, s így terelik el a figyelmet saját adózási rendszerük visszásságairól. De nem ők az egyedüliek ezen törekvésükben, ugyanis a frissen megválasztott, Barack Obama, amerikai elnök is harcol globálisan az adóparadicsomok megszorongatásáért, melyek léte csak az USA-nak 100 milliárd dollár adóbevétel-kiesést jelent minden évben. A két ország kapcsolata is megsínyli, hogy Svájc vonakodik kiadni bizonyos ügyfelei adatait az USA nyomása ellenére, állítva, hogy Florida és Delaware államban több adóelkerülő van, mint Svájcban.
Én már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mit szólnak ehhez a sógorok. Na jó.. a Feri dógára is az vagyok.
Közhírré hiába tétetik, olyan nagyon nem hoz izgalomba senkit. Pedig nem vagyunk oly halvérűek, már ha engem kérdez valaki, és mégis, vagyis helyesebben fogalmazva mégse: nincs olyan legény a gáton, aki az lehetne a miniszterelnöki bársonyszékben is. Talán nincs hitünk?! Vagy önbizalmunk? Vagy ez is addig erodálódott, értéktelenedett, mint a magyar foci? Régen büszkén mondhattuk, hogy focizik a gyerek, most már semmi töltése sincs. Se pozitív se negatív. Színtelen, szagtalan, jellegtelen, ja, és még jellemtelen is (visszatérve a politikára), ha lehet hinni annak a sok kiabáló kiskomának. Nem a stadionbeliekre gondolok, vagyis őrájuk, csak amikor a Kossuth téren vannak.
Szóval ki fog itten nekünk mindenféle sötét zugból kivezető utat találni? Ki fogja majd meg minden magyar kezét, hogy „erre gyere, ne menj arra, erre szebb az út mint arra”? Valaki, akinek szép hangja van, és jól tud énekelni? Aki könnyen viszi a Katát táncba? Vagy milyen kvalitásainak kell lennie, hogy a kisnyugdíjas örömmel vegye az újabb elvonást, fényes szelek ide vagy oda?
Mert biz’ mán tényleg ott tartunk, hogy a sima bohóckodás már kevés. A magyarok ingyenesnek hitt cirkusza, a politika, nagyon sokba fog kerülni. A minőség nem sokat változott az utóbbi évtizedekhez képest, csak régen legalább lehetett rajta röhögni, hála Hofinak. Aztán jött ez a rendszerváltozás/tatás. Aki addig követte, csak legyinteni tudott rá. Most kezd igazán izgis lenni, hogy az egész ország nézi, s tudja, hogy a jegyárért, ha csak a műsor után is, de fizetni kell.
S mit csinál, az elit? Mutatványos módjára variálja a politikai célkitűzéseket, gazdasági programokat. Labdázik - egy kézben hármat is dobálva - a költségvetés elemeivel, melyek, ha széjjelgurulnak, na, az lesz aztán a cirkusz a javából! Az már tényleg nem fog szórakoztatni senkit sem, legfeljebb Ficot meg Slotat.
Majd két évtized politikai csatározásaiban beállt állóháború után a senki földjén maradt romok közt a zsarátnok évekig csendben izzott, s csak egy kis légmozgás kellett, hogy lángra kapjon tavaly március kilencedikén, s fusson végig az egész társadalmon, dacosan ellentmondva a bohóccá lett tűzoltónak, aki, erős ember lévén, ezt is elviselte.
Dacosságunk nem volt elég semmire. Kissé gyermeki hozzáállásunk csődöt mondott, pedig nekünk van múltunk a duzzogásban, s volt, hogy jól csináltuk, s a kiegyezés után nagyot nőttünk. Gazdaságilag is, és lelkileg is. Persze, hiába mond ellent a gyermek a biológiának, s dönti el, hogy inkább bádogdobol, előbb vagy utóbb fel kell nőni. Mi totyognánk egy kicsit a szocializmus még fel nem száradt, megmaradt tócsáiban? Nem javasolt sokáig. Hűsölni már úgysem tudunk, ahhoz nagyon kevés, nem fér bele mindenki.
Inkább járjunk felegyenesedve! Kelj fel Lázár! - mondhatnánk, de vajon ez tényleg így működik, vezényszóra? Járni egyik pillanatról a másikra. Akár vízen is. Aki tud ilyen mutatványt, az legyen a miniszterelnök, ha van ilyen s fellelhető. Ha nincs? Akkor inkább nézzük (a korábbi suta párhuzamnál maradva), hogy az a gyermek, hogy tanul meg járni. Vagy ha már tud, hogy tanulja meg úgy összehangolni a lépteit, hogy ne essen lépten-nyomon hasra? Anyu segíti, de nem kötheti mindig magához. Figyeli, hogy ne rántsa magára a tévét, de ha már futni is tud, akkor a lépést már nem kell gyakorolnia, s ha elesik, akkor már magától kel fel, s maga porolja le ruháját.
Ez a folyamatos fejlődés liberális demokráciákban adott, elérhető. S ha innen szemlélem, akkor a kommunizmus nem más, mint egy erőltetett óvoda a tiniknek. A szocializmus pedig számos pozitív vívmánya ellenére egy veszélyes métely, ami többet vitt, mint hozott akárhol ütötte fel a fejét (globális szükségszerűsége mellett). Nem igaz, hogy nem tudtuk volna újjászervezni társadalmunkat a szovjet testvériség nyomasztó léte nélkül, nem igaz, hogy nem lett volna szociális háló a kommunizmus nélkül, s nem lehet igaz, aah, hogy nem tudtunk megmenekülni ettől a 40 évtől!
A történelem bebizonyította, hogy a kommunizmus egy kisiklás; életképtelen valami. A kommunista ideát legfeljebb egy asimovi robottársadalom tudná megvalósítani, ahol mindenki ugyanolyan színű, ugyanolyan okos, és ugyanolyan gyorsan tudja kiszámolni 1956 tizedik hatványát: a másodperc egymilliomod része alatt. Kb. ugyanennyi ideig lesz szerethető egy olyan kormány- és kormányfője, amelyik a mentálisan 40 évre konzervált magyar társadalom piacosítását próbálja meg továbbvinni.
Bárcsak ilyen lett volna.
Lehet, hogy nekünk ez az össznépi karmánk, s inflálódott személyiségek teremtetnek csak a lajtántúliaknak akik nem képesek semmi jóra? Lehet. S most így, innen hova? Háááát.... minden megtörténhet, s mindennek az ellenkezője is: jön még kutyára tündér avagy a remény hal meg utoljára.
Hajrá magyarok! Kezdjünk kapaszkodni, mert valszeg rázós lesz. Mindenki kapcsolja be a biztonsági övét, akinek nincs az így járt. Majd gondolunk rátok is.
Ha valaki végre összeszedi a bátorságát, hogy csináljon valamit, akkor biztosan sokan fognak örülni, hogy végre történik valami, és emelkedni kezdünk, Mi mind, magyarok. Akit ez nem köt le, vagy nem szórakoztat, és továbbra is csak elégedetlenkedni tud, annak itt egy kis poptaripop ízelítő, csak hogy lássa, hova lehetne süllyednünk. Mindannyiónknak.
gólhaj:
obama elnökkel talán megvalósítható a huntingtoni vízió alternatív kezelése.
erre próbáltam itt gondolni.
de még egy ilyen és kimoderálok mindenkit... (2009.06.30. 17:28)Sah az Ajatollahnak.
gólhaj:
nézd.. én annak állítanék szobrot, aki a lenin összest fejből vágja.
a tilost télleg nem ismerem, de ez a műsor nem volt rossz; én csak azt írtam le... (2009.06.29. 19:17)Tilos a lenini úton?
.gif)
A pángalaktikus munkás-paraszt-proletár űrnépköztársaságok legvidámabb barakkjában.
Those were the days...
No comment.
Do or do not, but don't try. 
.jpg)
Olyan nevek, mint pl. Nicolas Cage, vagy Wesley Snipes. Közelebbi ismerős, mint pl. Boris Becker, vagy, ha már a tenisznél vagyunk, Andre Agassi. De a sor a végtelenségig folytatható: Chuck Berry, Luciano Pavarotti (halottról vagy jót, vagy semmit; RIP) szintén zenészek, vagy van az alapeset (bár tudom, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de ez esetben felejtős): Al Capone; s van a kivételes is, mely inkább politikai töltésű volt: Martin Luther King Jr.
Szóval ki fog itten nekünk mindenféle sötét zugból kivezető utat találni? Ki fogja majd meg minden magyar kezét, hogy „erre gyere, ne menj arra, erre szebb az út mint arra”? Valaki, akinek szép hangja van, és jól tud énekelni? Aki könnyen viszi a Katát táncba? Vagy milyen kvalitásainak kell lennie, hogy a kisnyugdíjas örömmel vegye az újabb elvonást, fényes szelek ide vagy oda?
S mit csinál, az elit? Mutatványos módjára variálja a politikai célkitűzéseket, gazdasági programokat. Labdázik - egy kézben hármat is dobálva - a költségvetés elemeivel, melyek, ha széjjelgurulnak, na, az lesz aztán a cirkusz a javából! Az már tényleg nem fog szórakoztatni senkit sem, legfeljebb Ficot meg Slotat.
