Bátorkodott volna bárki is arra gondolni, hogy annak a kiváló komédiának egyszer vége szakadhat, amivel az egész országot kényeztette az utóbbi egy hétben az MSZP, a pánszocializmus földi képviselője, nemzeti tudatunk bal oldala? Gondolta valaki, hogy képesek lesznek megegyezésre az ördögien taktikázó SZDSZ-szel? Akárhogy is, a helyzet úgy néz ki, meg van a következő jelölt helye a listán, a tizennyolcadik is, az egyhetes miniszterkeresési projekt alatt.
Az előjáték kusza történései már sejtették, hogy itt nem csak egy egyéves költségvetésről, vagy IMF-hitelről van szó. A Suchmann-ügy óta tudjuk, hogy a földi hatalmaknál nagyobb erők dramaturgiája alakíthatja jövőnket.
Az eddigiekhez képest, mint a villám, olyan sebességgel fogadták el Bajnai „Flash” Gordon miniszterelnöki jelölését az SZDSZ-ben, hogy a legálmosabbak is már azzal a tudattal hajthatták álomra fejüket, hogy minden rendben van. Ez érthető, este én is mindig álmos vagyok, de most hova tovább?
Valaha, egy messzi-messzi népköztársaságban…
Részemről az igazság az, hogy nem is tudom, annyira elvarázsolódtam, mint életem első május elsejéjén (amire emlékszem). Nem is csoda, hisz visszaemlékezve, akkor olyan elvárásokkal közelítettem meg a helyszínt, hogy az szinte hihetetlen. Ebben a mai kapitalista világban elképzelhetetlen az a boldogság, ami akkor jellemezte az itthoni létet. Emlékszem, egyszer csak kidurrant a lufim, amit a majálisról vittem haza a nagy bulizásból. Mivel szép vörös volt, gondoltam visszazúzok még egyért. Persze, nem voltam óvatos duhaj az első körben, pénzem nem sok maradt, csak 8 Ft-om volt 10 helyett. A bácsi atomjó arc módjára adott egy mély-lila gázosat. Az, az érzésem, hogy ami most jön a második körben, az is egy mély lila gázos lesz. Nagy levegőt mindenki, hamarosan jön a végjáték.
