Hihetetlen fotográfia került a birtokomba. Már az önmagában egy kész kis történet, ahogy hozzám került; a fantasztikum valóságossága mától fogva e képben testesül meg nekem.
Az első pillanatban csak néztem hosszasan azt az ismerős arcot. Nem, nem lehet ő! Vagy mégis? Így csalhat az idő? A szelíd szem, mely annyi mindent látott már, a rejtett mosoly, mely annyit mindent elárul, s mégis oly titokzatos, mint valami veszettül nagy vadon, ahol mindenféle állat legel… Igen, a vadon mindent átható varázslatos egésze tükröződik vissza, eme, időbe fagyott pillantásban. De lehetséges ez? Ő, aki alighogy szabadult kötelességektől terhes hivatalától, nem állt meg, hanem töretlen lendülettel szeli tovább a média méteres hullámait, mind a mai napig! Hogy?! ... Hogy is volt mindez?
Először azt hittük, hogy Hollywoodba indul, hogy a vihar elüljön körötte. Mint modern kori ragadozó, puskája mindig kéznél, így a sikeres vadászat garantált, mely végén jött a tor. Hogy miért vált mellékszereplővé saját szappanoperájában, az titok maradt. De ekkor bizonyította be ismét, hogy nagy taktikus, régi mestere is feltűnt oldalán, s Ő újra csak, mert kockáztatni, így idézve elénk ismét legendás gyorsaságát. S ha úgy érezte, hogy lassul? Nem volt rest a jobbtól segítséget kérni, ettől még mindig nagy mágus maradt. A dimenzióváltás után, pedig itt tündököl, mint egy időutazó.
Hölgyeim és Uraim! Ím hát minden szuperhős etalonja, a nemzet élő lelkiismerete, a magyar Chuck Norris,
