Manapság, mikor minden elsilányult, s amerre csak nézünk ugyanaz a megfoghatatlan info massza ragasztja székeikbe a tv nézőket, mint ami összeköti a szürke hétköznapjait ugyanazon polgároknak, s a világból érzékelt valóság színtelenségére az egyetlen gyógyírt az arcunkba ömlő médiaszenny töretlen hömpölygése képes megadni, eljutottunk oda, hogy egyre gyakrabban fordulok én is eme újkori fenomén megistenült aranyszobra felé, s akárhányszor rápillantok, mindig új arcával találkozom. Így történhetett meg, hogy az örökös változó egy hollywood-i pillanatképét ’77-es évből beillesztettem egy postomba tanulság gyanánt, hogy továbbra is tudjuk szeretni a bombát, vagy ami utána jön. A másfél órás szenvedésből íme egy hat perces minta. Csakis saját felelősségre kéretik megtekinteni!

Tanulság? Nincs. Talán néhány kósza gondolat, mint plö: egy atomháború után kihalt városban csak osonkodva szabad előadni. Ha mégis előadtuk, és nem osonkodva, igyekezzünk sietősen távozni, mindeközben ne üljünk be egy működésképtelen autóba, ne motorozzunk áruházakban, mindig legyen nálunk porral oltó és vokitoki. Jah, és Sam úgysem segít.