Mivel az égvilágon semmiről nem tudok írni, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom kis titkaimat azokkal, akik elég bátrak hozzá, hogy elolvassák. Softcore lesz, nyugi; ha van ilyen egyáltalán. Szóval, szeretek sakkozni. Főleg egy bizonyos fajtáját, amit, majd mindenki marhaságnak talál, és egyet is kell, hogy értsek velük, hisz függőséget okoz, és gyakran igen heves reakciókat vált ki az emberből, növelve annak érzelmi amplitúdóját és e végett karnyújtásnyi közelségben levő megrongálódott ingóságainak számát. Viszont, amikor nem dühöngünk, akkor örülhetünk, ez a két állás létezik, hisz olyan csekély az esély egy döntetlenre. Olyan ez, mint a párbaj vízipisztollyal, nem kéjelgünk rajta sokáig, csak egy maradhat.

Azt hiszem, ennyi marhaság után jöhet a lényeg, ami nem feladvány, ahhoz még agyalni kéne rajta, de azért érdekes. Aki ért egy kicsit a sakkhoz, az le tudja követni jobb oldalt a lépéseket. Ismétlem, a játék neve: villámparti, túl sok ratio nincs benne, csak egy perc mindkét oldalon. Ím hát:

itt már alakult...

és bumm! A röhej az, hogy csak a bástyáját akartam. Fel is adhatta volna...