De most komolyan. A miniszterelnök bejelenti, hogy egy-egy százalék tologatásának semmi értelme nincs, egy átfogó adóreform kell (kéne), érezhető, érdemi változtatásokkal. Majd aláírt még egy hitelszerződést, ezt most az Európai Beruházási Bankkal.

Nem vagyok a kormány legnagyobb fan-je (hát nem, valljuk be), de azért haveri körben zajló politikai viták esetén mindig élek azon mentőöv használatával, hogy még én is szavazhatok rájuk (értsd: baloldalra) a távoli jövőben, megmentve a társalgást egy teljesen szélsőséges és csapongó komcsi-fasisztázó szégyenteljességtől. És még csak nem is hazudok ilyenkor. Ugyanis, ha volna egy ilyen párt, mondjuk vmi szocdem képződmény, s a tagjai közt nincsen nehéz múltú emberke, sőt, apuka vagy anyuka sem volt az (nagymama\nagypapa lehet, ha nem Apró-méretűek), szóval, ha volna ilyen (kizárt, ezért is ígérem meg szemrebbenés nélkül), akkor bizony lehet, hogy tényleg rájuk szavaznék; a nagyon távoli jövőben. Hogy mennyire távoli lesz ez, annak megállapításához egy John Connor* kéne, vagy az időgépe. A legközelebbi voksolgatás, nemsokára esedékes, igaz ez csak Eu-parlamenti választás, de azért egy kis hangulatkeltésre ez is jó lesz. A baloldal nem is várja ezt akkora lelkesedéssel, érthető okokból, időgép nélkül is tudják a végeredményt. Utoljára akkor próbáltak meg reménykedni hasonló szituációban ("nem kell betojni" kampánydumával a legősibb rajongók tábora előtt), amikor a vizitdíj szükségességéről próbálták meggyőzni a politikai nagyérdeműt, és hát láttuk mi lett belőle: majdnem egyel kevesebb kamera, és a népszavazás utáni legelső, vizitdíj nélküli betegellátás. Gyógyulni márpedig kell, mindenkinek.

A változás elkerülhetetlen, ez egyre nyilvánvalóbb, de igyekszem leszögezni, ezt maguknak főzték (politikailag, persze), amit mindannyian enni fogunk. És hogy mennyire fog ízleni? Ha tippelhetek, kurvára nem. És hogy, hogy fog ez lecsapódni az átlag választón? Nem nehéz megmondani, hisz az én emlékezetemben is élnek olyan mondatok, amiket a szüleimtől hallottam, és a régi szép időket hozzák vissza egy-egy pillanatra, nagyon beszédesen. Pl.: egy-ötvenes kenyér. Ha legalább eurónk lenne, akkor közelebb járhatnánk a régi szép időkhöz - ha csak numerikusan is -, de mivel nem ez a helyzet, így csak asszondhattyuk, hogy, jajj, drágább lett megint a tej, meg a kenyér.

A megoldást nem kell kitalálnia a kormánynak, az adott, mint a kanálban a mélyedés. Ennyi hitel után, tutira megasszondják majd nekünk, hogy hogyan s mit. Valahonnan faragni kell a kiadásokból a kormánypártnak, s ezen a téren olyan sok helyre nem nyúlhatnak. Kevés a lehetőségük, mint a magányos pásztorfiúnak. Pedig lesz nyúlkálás, az tutter, és nem sokan fogják élvezni. A politikai pornó csak most kezdődik igazán. Nem véletlenül volt itt a Dominique, az IMF-től. Ismét példaország lettünk (megahiteleink jóvoltából), tehát nem szabad elfuserálni ezt a dolgot, vigyázó szemeik miránk vetik. Ohh. Persze, mielőtt teljesen könnybe lábadna a szemem, s kénytelen lennék abbahagyni a gépelést, megjegyzem, hogy a hiteleket vissza is kell majd fizetni. Mondjuk, így legalább nem jutottunk Izland sorsára, és ha minden rendben megy, akkor talán kikerülhetünk a szamárpadból, s biztos nem lesz Khan bosszúja*.

Tanulhatjuk nem is tudom hanyadjára a leckét, hogy nincs ingyen ebéd. De hogy valami más is zümmögjön a háttérben, ha nem is egy időgép, ahhoz itt van ez a nagyon jól koreografált fiktív történet, ami leképezi az elmúlt 4-5 év politikai háttéralkuit egy oldal terjedelemben. A főszereplők politikusok, mindönhunnan. Nem akarok részletesebben belemenni, akit érdekel, olvassa el. Itten van ’e:

matula.hu/index.php

Szerintem érdekös, na viszlát!

Kis segítség:

*John Connor - A Terminátor című sci-fi film(ek) egyik központi alakja

*Khan bosszúja - szintén sci-fi film, a Star Trek (Űrszekerek) sorozat moziváltozatának második része