Számos ponton voltak nézeteltéréseink szomszédainkkal ’89 óta, s sok esetben mindegyik oldalt terhelte valamennyi felelősség az adott probléma kialakulásában. Vannak azért kivételek, s abban is lehet valami, hogy nem mindig a kölcsönösség jellemezte ezeket a politikai vitákat, de ilyen vagy olyan módon megoldottuk őket. Plö vegyük Románia esetét, szerintem a jó kis régi paranoiás kapcsolat a múlté -hála a magasságosnak. Így szinte kijelenthetnénk, hogy jó szomszédok lettünk, mint Kutya úr a hetedikről. S mégis, még mindig van, akivel ne lehetne valamivel barátibb a viszonyunk. Itt Szlovákiára gondolok, de hangsúlyozom, nem a szlovák népre.
Ugyanis, az utolsó élményem velük kapcsolatosan, egy ottani lagzin esett meg, Párkánytól nem messze egy hegyek közötti nyaralóközpontban. A lagzi jó volt, s mikor megfáradva tentizni próbáltam hajnali 4-kor, akkor a szomszéd nyaralóból áthallatszó szlovák-magyar férfikórus karaokés Kárpáthia előadására kellett volna elaludnom. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Most viszont sírni fogok.
Addig nem sok esély van ennek a friss érlelésű nyelvtörvénynek a visszavonására, amíg ez a társulat kormányozza Szlovákiát. Úgy tűnik, hogy Slota és haverjai kiesnek a pixisből a következő választáson, s Robert Fico-t meg –egyes pletykák szerint- az az ember követi (Marek Maďarič) a miniszterelnöki székben, aki bábáskodott e törvény létrejötte fölött. Hogy mennyire fog megváltozni addigra a véleménye? Remélem nagyban, főleg, ha egy kicsit segítenek neki egy újabb szemlélet elsajátításában, mondjuk a nemzetközi vizekről. Azt már nem mondhatják, hogy bezzeg a magyarok, mert bezzeg a magyarok úgy feloszlatták a gárdát, mint a pinty, sok külföldi kritikát lenullázva, amit eddig meglovagolhattak Ficoék. Most már senki sem masírozik, nem exportálunk fasizmust. A labda már nem a mi térfelünkön pattog...
