Hogy ennek mi értelme van, azt csak a legnagyobb Slota-fanek tudnák hitelt érdemlően megmagyarázni, még azok után is, hogy mesterük bebizonyította a nagyközönségnek immár sokadszor, hogy milyen egy XXI. századi felvilágosult szlovák politikus őszinte pillanataiban. Ilyen emberek akarata mentén formálta azt a nyelvtörvényt a szlovák parlament, amit most ratifikáltak, s amely nagyban korlátozza az északi szomszéddal bármilyen külpolitikai együttműködés lehetőségét.

Folyamatosan lappangó problémáról van szó, amire a szlovák politika keményen rájátszott ’89 óta azt a látszatot keltve, hogy a déli szomszéd felől folyamatos a fenyegetés. Mindezidáig ez annyiban merült ki, hogy néhány részeg, történelmi zászlókat lebegtetve mágikus rigmusokat mormolva skandálva megpróbálja azokat újra aktuálissá téve megbűvölni az idő kerekét. Eddig ez nem sikerült, de a szlovákok annyira megijedtek minden alkalommal, hogy péppé zúzták a kis varázsbrigádokat. Ennek a marhaságnak a menete néhány évente egy-egy óriási balhéban csúcsosodik ki. Talán az eddigi utolsó volt a legkeményebb.

Hogy mikor fog ez a probléma megoldódni, az kérdéses, de biztosan nem tenne rosszat egyikünknek sem, ha egy kicsit jobban tudnánk élni, vagy ha a nemzetközi szervezetek nem csak azt jegyeznék meg velünk kapcsolatosan, hogy a kisebbségeinkkel szemben nagyon elnyomóak vagyunk, hanem - adott esetben - felhívhatnák a figyelmet a szlovák törvénykezés ballépéseire is. Cserébe mi nem engednénk fiainknak mindenféle sértő zászlók lobogtatását vagy rigmusok skandálását, és annyira megtanulnék szlovákul, hogy legalább a címet ne én költsem.