A fogyasztó.

 2013.06.01. 12:21


Nem, kedves testvéreim a gyűlölködésben, ez a poszt nem valamely {nemzet fiairól} sors által egybeterelt gyülevész népségről fog szólni. Ugyanis, mint azt a cím már oly sokatmondóan sejteti, valami sokkal, de sokkal szánalmasabb jelenségről rántjuk le a leplet, hogy ráhinthessük szeretetünk bő kézzel mért morzsáit bunda gyanánt, hogy aztán uccu neki, mehessenek a forró olajba. Ha valaki hiányolná a hasonlatból, a tojás, itt maga az élet.

A modern emberi civilizáció szörnyen mutálódó sejtje, a valamikori polgárból konzumidiótává vedlett eszetlen laborállat, a fogyasztó, melyet a kielégítésre váró szükségletek létezésével magyaráz a naturálpornós gazdaságtudomány, minden kétséget kizáróan a legszánalmasabb kis szürke takonypötty Isten nagy tüsszentésében. Ez az az embertípus, mely felcseréli a józan eszét valami, gyakorlati szempontból megfoghatatlan, vagy legalábbis körülményesen magyarázható, mesebeli érzéssel, amiből elég erőt tud nyerni ahhoz, hogy akár fél napig ázzon étlen-szomjan a fogyasztás legújabb templomának felavatásakor annak kapujában, a túlélésért folytatott verseny okozta lázban égve, egymást lekönyökölve, hogy lehetőség szerint elsőként áldozhasson kedvenc kikapcsolódásának, a shoppingolásnak az oltárán. Nyilvánvaló, hogy a homo erectus megjelenése óta kevés dologban szolgált rá nemes fajtánk a gondolkozó jelzőre - hozzá kell tennem, azért voltak jó pillanataink, s végső soron az összkép sem olyan lesújtó, csak tudni kell félrenézni. Ámbár ezen fellángolások is csak annyira voltak elegendők, hogy a történelem sors által kikövezett, lószarral bőségesen díszített hadiösvényén odáig jussunk, hogy egyeseknek az okozzon riadókészültséget, ha valami leértékelt gazdaságosságról netán lemaradna. Természetesen mindez valahol érthető, hisz míg a mammutot fahusánggal kergető ősember törekvése a puszta túlélésben merült ki, az azóta eltelt néhány évben számos újabbnál újabb trükkjét találta ki az ember újabbnál újabb szükségletei kielégítéséhez, s a megmaradást csak a gyors alkalmazkodás szavatolta. Az évmilliókon át tartó küzdelem, mely kiedzette a legacélosabb ellenállású fajt, az emberiséget, s e nemes eszme illúziója, hogy ennek köszönhetően emelkedett ki az ember a fajok közti harcban az állati sorból, egyik pillanatról a másikra omlik össze a fogyasztó pszichológiai értelemben hörcsög-monokultúrás értékítéletének elviselhetetlen egysíkúságától:  ha lemaradok a leértékelt mikróról, akár éhen is halhatok. S ez az elfajzott szupernormális inger egyben a legjobb cáfolata is annak, hogy ez az egész fejlődésesdi valójában megtörtént. Persze, a tárgyi bizonyítékok mellett, lásd: plazmatévé és társai, azért az is e történet hitelessége mellett szól, hogy míg sikeresen megalkottatott a szofisztikált fogyasztói áttitüd, fejlődése melléktermékeként sikeresen elpusztítatott számos faj (például a már említett mammutok), amelyek egymást váltva az első sorból nézhették végig a papíron legintelligensebbek berendezkedésének dicsőséges menetét, attól függően, hogy az, épp melyiket irtotta. Azért a káros önemésztés állapotába sem szabad süllyedni emiatt, hisz plö a mammutokról állítólag nem is mi tehetünk.

E gondolkodásmód időközben már annyira elharapózott, hogy gyakorlatilag nincs olyan szeglete bármely bevásárlóközpontnak ebben az országban, ahol ne ingerelné a retinánkat valami szellemes reklám az akciós portékákról, amelyek által pszichés ellenállásukban már régen meggyengült embertársainkat, mint szűzlányokat a liliomtiprók, a nemzetközi nagytőke viheti képletesen ágyba. Számtalan hullafárasztó szlogen mely a józan gondolkodó embert azonnali katatón állapotba taszítja bites realizmusával, s melynek nyelvi leleményessége annyira egysíkú, hogy egy dadaista vers ötkötetes regényfolyamnak számít mellette. Valamint, eme hírhedt egymásodperces feladványok kiegészítője, a túlvilági boldogságtól ragyogó, minden igényében kielégített vásárló eszményképének cserkészválogatottja, az imbecil vigyorgással vásárlásra noszogató, teniszpálya méretű trollcsapda, vagyis a reklámarc, halálos csapás a józan döntésképességre nagyon sokaknál. Ez természetesen azt jelenti, hogy míg kombinációjuk tömegeket aspirál kiváló hatékonysággal, hogy a fogyasztás járomába hajtva fejüket, üresfejű bábként ritmusra táncoljanak, addig a gondolkodó kisebbségben - azaz bennünk - e miatt felsejlő, csak gyengeséget okozó szánalmat azonnal fel kell váltani valami sokkal tisztábbra, szebbre, nemesebbre: a gyűlöletre. Mert hát, mi mást is érezhetünk, mikor egyesek a kötelező olvasmányok szintjére emelik a termékkatalógusok színorgiás áradatát, s filléres emlékeket próbálnak gyártani forintos alapon. Az ilyen menthetetlen kóklerek viselkedése megmagyarázhatatlan bűn, ugyanis az elkorcsosulás eme Maslow-piramist döntögető mintapéldányai e módon jutnak el az önmegvalósítás legmagasabb fokára. A nem létező liftet használják, mikor jóformán korgó gyomorral, a szükséges döntés meghozatalához síkosítónak felajánlott turbo-hitellel vásárolnak, hogy a gyors kielégülés után a leghangosabban rinyálhassanak, amikor bedőlő hiteleik alá szorulva egyenlő elbánásban kívánnak részesülni, természetesen egyidőben, s mindenből. Ez a fajta simán verekszik a polcok közt a legutolsó akciós páraelszívóért, elénk nyomakodik be- és kimenet, szétturkálja a konzerves polcot, hogy két nappal később megnézhesse rendbe van-e már rakva. Fenti példák nyomán láthatjuk, hogy a tudatosság szikrája, vagy valami hasonló pislogás, az ő tudatukban is jelen van, de gyakorlati megjelenése annyira kiábrándító, és céltalan, hogy az embernek sírni támad kedve. Az ilyen szuszogó ingerküszöbét az sem vinné át, ha két antikapitalista végső elkeseredésében végrehajtott szeppuku kettősébe botlana bele egy shopping centerben, ahogy azok éppen utolsó erejükkel mázolják a falra saját vérükkel a „Nem, nem soha” PR kampányüzenet betűit, hisz még le se mosták azt a falról, mikor hitelkátyáját néhány sorral odébb már javában húzogatják. Ezen gondolatminták birtokosai puszta létezésükkel legitimálnak bizonyos politikai berendezkedéseket, például a diktatúrát.

De akármennyire is szánalmas látványt nyújt a teremtés koronája mind emiatt, töredelmesen be kell hogy valljuk, hogy bizony mi is gyakran rákényszerülünk az ilyen helyek látogatására. Az egyedüli mentsvárunk, hogy tudjuk: az effajta fogyasztói magatartás igazi hétköznapi vegetatív tevékenység. Viszont, mikor igyekszünk kulturáltan megfelelni az emberi méltóságunknak, amikor próbáljuk megadni a módját szükségleteink kielégítésének, s valami agyatlan ork belepiszkít méltatlanul az összképbe, csak nyugodtan vegyük a bátorságot, s tegyük szóvá neki közönséges nyomakodását. S ha tettleg akar érvelni, győzzük meg hathatósabb érvekkel. Nyugodtan verjük meg mire odaérne a biztonsági őr, hogy aztán könnyebb legyen lefújnia gázspray-vel. Valószínűleg még kedvezményt is fogunk kapni, aminek úgysem fogunk bedőlni.

A bejegyzés trackback címe:

http://kroki.blog.hu/api/trackback/id/tr384601384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.