A szakik

 2011.08.09. 13:31

 

A ritka bosszantó dolgok közé tartozik, amikor valami általánosság nem jut eszünkbe. Ilyenkor okkal érezzük magunkat hülyének, s ezen cseppnyit sem segít reménykedésünk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. Az végső soron mindegy, hogy éppen mitől érezzük magunkat így, mert büszkeségünk márványmintás vakolatát mindig visszafoltozza egészen kiváló hatásfokkal a probléma relativizálása. Szintén jó gyógyírt jelenthet lelki sebeinkre az élmény, mikor más csinál magából hülyét, főleg ha még segíthetünk is neki egy picit ebben. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy senki sem mindentudású - vagyis a polihisztoroknak már régen befellegzett - mégis van néhány eszeveszett sutyerák, aki megpróbálja a látszatát mind ennek fenntartani. Na ők a szakik, és most őket fogjuk szeretni.

 

Biztos ismerős az arc, a tudomány tükrében borotvált símaságú reputációval felvértezett szellemi birkózóbajnok, akin nem lehet fogást találni, akármiről is legyen szó. Foglalkozzék a legelképzelhetetlenebb marhasággal, vagy legyen leghétköznapibb a munkája, abszolút szaktekintélyként mindenhez hozzá tud tenni még valamit, ha mást nem is, legfeljebb annyit: úgy van. Az igazi gondolkodó saját határait ismeri, akár be is ismeri, ezzel szemben a szakinak nincs lehetetlen. A józan gondolkodó hálával vegyes tisztelete valamikori mestere/iskolája irányába, az őszinte el- és beismerés. A szakinak nem kell támpont, olyan, mint egy háládatlan disznó, aki bárhol tud fetrengeni a tudomány homokozójában; röfögése az a gyakorlati tevékenység, mely differenciálja típusát a szerint, hogy miben hiszi magát a legjobbnak. Az ilyenek magukban mélyen meg vannak győződve, hogy csak alig maradtak le arról, hogy egy lapon említsék őket a legnagyobbakkal, s ezért, mindenbe beleturkálnak acélos proletári öntudattal. Ehhez elég néhány tudományos témájú műsor megtekintése a tv-ben, s máris úgy érzik, hogy mindentudók. Kopernikuszi magasságokba álmodják magukat ezáltal, s az árnyalatnyi különbség csupáncsak a végkövetkeztetésben rejlik, amikor megalkotják egocentrikus valóságukat. Ebből rögtön következik, hogy számukra semmi sem szent, legfeljebb saját maguk. Itt gondolom sokan felhörrennek, hisz a gyűlölködés magját szórhatja el ez a post is, mint egy formája a vélemény nyilvánításnak, de ez a mostani vargabetű természetesen nem azt jelenti, hogy aki hasonló relációban értelmezi önmagát a világban, vagyis önmagát meg mindenki mást, és egyfajta pángojizmust (:P) vallónak tartja magát önnön tudta nélkül, az, hülye lenne, vagy szidó. Nem, nem az. Legalábbis nem e miatt. Ha meg igen, akkor szidja meg magát!

 

Szóval ezek a tökkelütöttek - akikhez képest a Mario testvérek legalábbis atomfizikusnak, vagy a kvantummechanika apostolainak hatnak - alkotják a kövérkés, félhosszúbajszos kolbásszagú munkásmozgalmi dacbajnokok manapság borotvált képű vézna idealistákkal kiegészülő teljesen hülyék elit-ligáját. Attól függően, hogy melyik zsánerhez esnek közelebb, lehet az a benyomása a józan embernek, hogy ezek franciakulccsal vagy logarléccel a kezükben születtek. Ehhez a csalóka képhez életük folyamán hűen ragaszkodnak, ezért roppant kiábrándító, ha valami fatális véletlen folytán olyan dologgal találnák szembe magukat, amivel nem tudnak mit kezdeni: nagyon kultúrálatlanok tudnak ám lenni. Így tehát nyilvánvaló az analógia, miszerint olyanok mint maga a kommunizmus, s ezt nem csak azért mondom, mert a leghatékonyabban az tudta kitermelni az efféle söpredéket, hanem azért is, mert simán képesek ugyanarra saját környezetükben, mint amit a kommunizmus csinált annak idején, a közös fészekbe szart, és még vigyorgott is rajta. Jellegüket tekintve is olyanok, mint maga a kommunizmus, ami egyébként jól visszaadja egy hibás társadalomelmélet megvalósításának fonákjait, ahol plö. szakik által kiötölt módon, kézzel varrják az űrruházatok bélését, vagy játszanak pirospacsit a természettel, lásd: Csernobil. Valamint, e párhuzamot az is helytállóan példázza, hogy mint a szakik esetében, tulajdonképpen a kommunizmus sem tudott mit kezdeni önmagával - hagyjuk most Kínát, hisz tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. Kínáról legyen elég annyi, hogy az egyszintű bankrendszer utópizmusa náluk legfeljebb abban merül ki, hogy egy emeletnél magasabb épületekkel rendelkező bankhálózatot nem építhet ki senki határaikon belül, csak állambá. Hiába kommunisták, minden egyéb dologban egész kis ügyes kapitalistáknak tűnnek.

Ahogy a szakik is. Természetesen, teljesen egyértelmű, honnan jöttek. Hogy hova tartanak az már nem annyira tisztázott, még maguk előtt sem. Mindenesetre a lelki alapvetésükhöz hozzátartozik egy-két proletár nóta, vagy egy proletár költő heroikus szellemi harcának egy-egy gyöngyszeme, melyet, ha az ég leszakadna, akkor is képes fejből visszadarálni. Általában vaskos műveltségük nagyjából itt meg is akad, s önértékelésüket segítendő, a művészet örök talányát ennyi tudással is hamar megfejtik magukban az egyszeregy szintaktikai ritmikájával, és sajátos humanista ráérzésükkel. Ahogy világunkban mindenre, természetesen erre is van magyarázat, s ha effajta tudós barátainknak a nagy kozmikus talányból esetleg semmilyen kérdést sem sikerült lezárniuk, egy dologban biztosan dűlőre jutottak önmagukkal, hogy mindez nem az ő hibájuk, csak rossz korba születettek. Saját magukról megálmodott kép, miszerint a tudomány babérkoszorús költői volnának, a hétköznapi ember számára értelmezhetetlen váteszi-felhangja miatt, összbenyomásában teljesen hasznavehetetlen fajankóvá zülleszti őket, amint többet akarnak csinálni annál, mint amihez valójában értenek. Persze idáig eljutni, nem kis munka, és hosszú érési folyamat előzi meg. Ennek számos fázisa lehet, s valószínűleg a gyermekkortól kezdődő kudarcok is közrejátszhattak abban, hogy ide jutott szépreményű pajtásunk.

 

Az elszigetelt szaki, egyébként teljesen racionális. Erre talán egy kissé rácáfolni látszik, ahogy mértani pontossággal kimért, megszokott és jól begyakorolt tánclépésekkel rója köreit kis képzeletbeli porcelánvilágában, ahol a tudomány magányos farkasaként teng-leng, s kínosan ügyel, nehogy valami felborítsa a beállt kényes egyensúlyt. Az állandóság vágyása lassan körbenövi, és kijelöli valós határait képességeinek, a már önmaga előtt is félig beismert vereség keserű utóízével szájában. Ennek fizikai megnyilvánulásai a kis ösvények, melyeket leharcolt rádiók, használt elektronikus kütyük, mindenféle tudományos magazinok poros, de rendezett oszlopai szegélyeznek, melyeket a mindennapi otthoni élethez alakított ki magának nyakatekert logikája mentén, s melyek gyakorlatilag leképezik egy állóháborúra berendezkedett egyszemélyes katonai alakulat minden igényét: wc, konyha, ágy. Valami megmagyarázhatatlan okból gyakorlatilag minden anyagi dologhoz ragaszkodik, így más közbülső hely már nincs életterében, esetleg az erkélyre befér még egy gázkazán, melynek bimetálja bármire jó lehet. Ez természetesen csak a jéghegy csúcsa, hisz még nem is jártunk a padláson, ami nyugtató nélkül nem ajánlott. A világ ellen vívott privát kis háborújában a frontvonal egyik oldalán helyezkedett el ő, a másikon pedig a világ, értelemszerűen. Csodafegyvere, az épp aktuális marhaság, amivel otthon mókol, s melyre a „majd én bebizonyítom” kezdetű mondataival utalhat, s minek valóságos haszna kb. annyi lehet, mint a kis füttyögőnek a csillagok háborújából, akit Csubakka utasított rendre. A bütykölés fakardos kereszteslovagjának pillangó lelke van, számos párhuzamosan folyó projektjei közt sosem felejti küldetése egyetemes mivoltát: a tudomány szent gráljából hörpölni valaki mással, aki éppen érdemesnek tűnik arra.

 

Azt el kell ismerni, hogy első ránézésre van ennek az egésznek valami elcseszett, ködös romantikája, ami miatt sok embertársunk áldozatul eshet a tudományosság eme züllesztő takonykórjának. Viszont tudni kell a szakikról, hogy mindannak ellenére, hogy egészen kiválóan képesek a mindenhez értő ember típusát hűen felmutatni, s azt, életük keresztjeként körbehordozni, a szakiság teljesen amatőr, Mekk-mester kategória. Mindenkoron törekednek arra, hogy mindezt tetszetős, hasznos valaminek állítsák be - hisz valamiből nekik is élni kell - mégis, attól függetlenül, hogy szabatosan vagy tolakodóan alakítják a mindentudás nagymesterét, valójukból mindig átérzik a hazugság, a szintugrás előtti karakter izgalma. Ezért nyomatékosan felszólítok mindenkit, akinek arra érkezése van, hogy segítsen kizökkenteni embertársát egy sérült hanglemezen felesleges köröket rohanó tű mozgásával példázható periodikus bukásspirálból, s használja a jól bevált receptet, főleg, ha gány melót kellett átvennie, vagy ha úgy érzi, hogy túlszámláztak neki: verje csak meg szaki bácsit, s vegye el a pénzét!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kroki.blog.hu/api/trackback/id/tr283136849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.