Alászáll a magasból…

 2009.06.24. 14:02

Mivel az MSZP zuhanása elkerülhetetlenné vált, immár csak az a kérdés, hogy a zuhanás megáll-e talajszintnél, vagy folytatódik egészen a bányászbéka fencije irányába, hogy aztán a mellett (is) elzúgva meg se álljon a politikai purgatóriumig. Ez utóbbi azért lesz nehezebb, szegény MSZP-nek, mert a földről még fel lehet kelni; van rá egy kis idő amíg tízig elszámolnak. Mondjuk, aztán ott is ciao. Így vagy úgy, az biztos, hogy ez egy egészen új perspektíva lesz a hazai szocialistáknak. S mivel láttuk mi történt Lengyelországban néhány évvel ezelőtt, annyit bizton megállapíthatunk, hogy a reakcióidő hossza egyre csak csökken… Viszont azt is tudjuk, hogy ez a párt, számos platformjával és tagjával, ilyen-olyan szervezeti egységével nem adhatja magát könnyen, és nem is adja, mialatt a nyomás egyre csak fokozódik a rettenetes Fidesz részéről.

 

A párt nagyjai, akik eltávolodtak a baloldali lét magvától, immár nem látják meg más nyomorát, a Lenin-kép leghalványabb színeit sem képesek visszaidézni: egyáltalán nem hősök, nem a népükért élnek. Felismerve ezt a problémát, született a gondolat, hogy a pyaemia-val (jel.: gennyvérűség) gyanúsított párttársak megújulása magában (kell, hogy) hordozza, magának a pártnak a megújulását is. Ezt, pedig egy egészen különös program részeként próbálják megvalósítani, apellálva egy rejtett pszichológiai tényezőre, a morbus hungaricusra.

 

’A nemzetközi panelproli program az éhezés jegyében a sikeres választásokért’ címre hallgató valami, talán az elbukott politikai ötletek mocsárvilágába sűllyed majd, ahol az emeszpé külön platformot tart fenn ilyen projektjeinek, de lehet, hogy ezzel maradnak majd a felszínen, kibekkelve a hátralevő kis időt a következő megmérettetésig. A terv roppant egyszerű: a sok burzsoává lett prolit vissza kell helyezni a gyökereihez, hogy megfagyott szívük kiengedhessen, és újraéledhessen az nagy szociális érzékenységben. A helyszínek titkosak, állítólag a guantanamo-i foglyok helyébe visznek ki néhányat, valamint távol-keleti helyszínekről szálldostak fülesek. A lenti kép talán bizonyíthat valamit, hogy ez az egész nem csak elterelés, félreinformálás, provokáció.

 

 

Címkék: mszp fidesz baloldal belpolitika ezmiaz

A bejegyzés trackback címe:

https://kroki.blog.hu/api/trackback/id/tr21205626

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner 2009.06.24. 18:20:01

MSZP-Jobbik: országos egálA Nézőpont Intézet tíz százalék alatti, negatív rekordot jelentő támogatottságot mért a kormánypártnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása