Építeni erőszakbizniszt

 2008.11.08. 18:53

Gyűlik, sűrűsödik. Kinek a sara lesz? Vagyis kinek a sara volt? Kinek a hibája, hogy egy héttel ezelőtt körülbelül száz magyar B-közepes szurkolót brutálisan felszólítottak a viselkedési normák betartására szlovák rendfenntartók? Szavak nélkül, kígyónyelven, azaz viperával?

Egyébként jóféle anyag az, már nem a vipera, hanem a sár. Kiszárítva még építeni is lehet vele, csak keverni kell bele egy kevés szénát, s formába öntve kiszárítani. A viperával viszont nem. Azzal csak rombolni lehet, mondjuk állkapcsokat. Jószomszédi viszonyt plánesőt. Pedig van alapszerződésünk. Meg eu-s tagságunk. Közös múltunk, és bla-blánk. Nekik mindjárt euro-juk is. Nincs is szükségük mindenféle IMF és Európai Uniós gyors segélyre. Úgy tűnik, kisebbségekre sem. Hát még azok anyaországára. "Induljunk meg, és romboljuk le Budapestet". Nna.. ezt kell valakinek magyarázni, vagy mindenki megérti magától? Ráadásul ez nem egy hétköznapi fogyasztó szellemes megnyilvánulása, hanem egy hétköznapi politikusé, akinek pártja Szlovákia épp regnáló kormányának tagja. Értik, kedveseim, hatalmon van. Hogy mindenki lássa, ez olyan, mint itthon a MIÉP. Úgy is viselkedik. Azt gondolhatná az ember, ha ilyen dolog történik nálunk, akkor Európa sikítva tiltakozna. Mondjuk, mint tette azt Jörg Haider hatalmi periódusában. Ejnye-bejnye- így a nemzetközi közösség, ilyet nem szabad. Vagy mégis? De mielőtt bármelyik ország tankjai bárhová is indulnának, előtte gondoljuk végig, mi lehetne a megoldás az ilyen problémák elkerülésére. Politikától függetlenül, gyakorlatiasan. Ja az nem megy. Akkor próbálkozzunk valami mással? Egyáltalán próbálkozzunk, vagy csak inkább majd a magyar rendőrök szétverik az összes szlovákot amikor ide merik tolni a képüket és viszont? Ebből is lehetne sportot űzni. Ki tud egy év alatt több törött állkapcsot, kezet, betört orrot prezentálni, s év végén kiosztjuk a győzteseknek járó díjakat. A rendőri azonosítók itt már a díjak odaítélésénél kellenek majd. Lesz majd legszebb roham, leggyorsabb oszlatás, leghatékonyabb berzerk, külön vipera-díj. Akár még az egyetemeken is tanulhatjuk ezeket. Egész üzletágat építhetünk köré, s kibérelhetjük magunknak a világ összes nagy hírhálózatának főműsoridejét szép kis verekedéseink közvetítésére. Este 8-kor The tonight show, 9-től Az Idióták Kelet-Európában, bajnoki döntő. Micsoda üzlet, micsoda jövő. Akár tőzsdére is lehetne vinni. A mi közös vállalkozásunk Kelet-Európában.

Ez lesz a csapásirány? Nincs más út? Viperasuhogtatással a mennybe?

Címkék: vipera jószomszédság

A bejegyzés trackback címe:

https://kroki.blog.hu/api/trackback/id/tr77757556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása